|
13 éve történt A Westel Rádiótelefon Kft.
1989. december 4-i megalapítása után 1990. május 23-án írták alá a
vállalat cégalapító okiratát. Így létrejött a MATÁV Rt. (51%) és a
US WEST Int. (49%) közös vállalata. Az alapítás után nem egészen egy
évvel, 1990 október 15-én - 3 bázisállomással és 1 önálló digitális
központtal - megkezdte működését az első magyar nyilvános
mobiltelefon-rendszer. Budapesten megnyílt az első értékesítési
központ.
Kauser Alajos - Azt hiszem, nem is
1990-ben, hanem már nyolcvanhatban kezdődött a történet. Az akkori
posta kezdett tárgyalásokat, ami a Cocom-tiltás miatt csak
kilencvenben éledt fel, amikor adottak lettek a jogszabályi
feltételek. Az előzmények viszont nagyon fontosak, hiszen a postának
és a US Westnek ki kellett dolgoznia egy olyan üzleti tervet, ami
egy ilyen vállalat életképességét bizonyította. Ez akkor teljesen új
feladat volt. Októberben végül elkezdett működni a Westel 0660, ami
rendesen felkavarta a távközlési állóvizet. |
|
|
13 éve, az első vidéki konténer
üzlet megnyitásán Balatonaligán. Dr. Serényi János, Kovács Béla
aligai polgármester, Ron Sanders, Steve Andereus, Pete József
ügyvezető és Sugár András. | |
|
1991-1992-ben sorra nyíltak a vidéki irodák, miközben
kiépült a dealerhálózat is. Megjelentek a nagy teljesítményű asztali
és gépkocsiba építhető telefonok. 1993-ban további vidéki irodák
nyíltak, az ország nagy részén már használhatók voltak a 0660-as
telefonok.
Pete József - Először Budapesten, aztán a
Balaton irányába indult a fejlesztés, sőt a második irodát az aligai
elágazásnál telepítettük egy konténerben. Ma is megvan az a
konténer... 1994-ben megjelent a Mobil Kapcsolat -
ügyfél-tájékoztató kiadvány - első száma, és piacra lépett a két
konkurens: a Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt. és a Pannon GSM Rt.
A vállalat kínálatában megjelennek az első kisméretű
kézitelefonok. 1995-ben két alapvetően fontos értéknövelt
szolgáltatás jelent meg a kínálatban, a háromszintű Hangposta és a
Hangújság. Az országos lefedettség az ekkor induló "Beszédes táj"
reklámkampány fő üzenete.
Horváth Pál - Ez volt az első távközlési
szolgáltatás, ami nem "sorban állás és várakozás" alapon, hanem
igény alapon kezdett működni. Kínálati piacot teremtett, és később
kialakult a verseny is. 1996-ban indult a TeleWestel-részleg,
amely az első audiotext-szolgáltatást nyújtotta Magyarországon. A
vállalat megszerezte az ISO9001-es minőségbiztosítási tanúsítványt.
Beindultak olyan szolgáltatások, mint a Belföldi kék és zöld szám,
0660 internet vagy a Mobilvirág. | |
Pásztori Tamás - Ilyen, amikor egy ragyogó esélyt kihasználnak, és
ebből csinálnak technológiai újdonságot, szolgáltatói újdonságot és
üzleti kiválóságot. 1997-ben tovább nőtt az előfizetők száma az
erős GSM-jelenlét ellenére. A kedvező percdíjak és készülékakciók
hatására számos új előfizető lépett be a 60-asok táborába. 1998-ban
elindult a Partner Program, amely a hűséges ügyfelek jutalmazását
tette lehetővé, nagy szerepet játszott az ügyfélmegtartó
tevékenységben. 1999-ben a műszaki fejlesztések hatására számos új
szolgáltatás bevezetése vált lehetővé. A vállalat arculata és az
imázsa drasztikus változáson ment keresztül, amely a jobb
megkülönböztetést és a kor elvárásaihoz való jobb igazodást
szolgálta. Megjelent a médiában a Hatvan család, amelynek tagjai
rövid időn belül az ország kedvenceivé váltak. Az év végén piacra
lépett az új versenytárs, a Vodafone. 2000-ben a legfontosabb
feladat volt a meglévő ügyfelek megtartása, az előző évben elkezdett
image- és arculatváltás következetes végigvitele. - Azt hiszem,
most nem is bezártunk egy üzletet, hanem voltaképpen egyesülés
történik. Valami létrejött, ami a mobiltelefonban egyesülve
folytatódik. Ez egy természetes fejlődés természetes állomása.
| |

|
| Pete József, a Westel 0660 első
ügyvezető igazgatója, amint 2003. június 30-án éjfélkor végleg
kikapcsolja a
szolgáltatást | |